Fazekas Mihály emléktáblája
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Műemlék Műemlék

A Piac utca 58. számú ház falán találkozhatunk egy emléktáblával, mely arról tanúskodik, hogy az épület helyén álló házban élt Fazekas Mihály, a Ludas Matyi szerzője. Fazekas Mihály a debreceni Református Kollégium diákja volt. Bár beállt közhuszárnak, de nem kedvelte a harcos életet, s apja halála után hazaköltözött Debrecenbe, ahol néhány évig visszavonultan élt, költészettel, füvészkedéssel töltötte idejét. Meleg barátság fűzte a híres debreceni költőhöz, Csokonai Vitéz Mihályhoz. 1804-ben készült el fő műve, a Ludas Matyi, aminek főszereplője az igazságot szolgáltató népi mesehősök magyar változatának egyik legismertebb alakja. A népmesei szálakkal átszőtt elbeszélő költeményben a költő humoros formában mutatja be, hogy a furfangos szegénylegény hogyan jár túl a gazdag uraság eszén, és - akárcsak a mesékben - miként diadalmaskodik az ügyesség és az elszántság a kapzsiság és a butaság felett. A ház falán látható domborművek a Ludas Matyi öt jelenetét ábrázolják, egy pedig Fazekas és Csokonai barátságának állít emléket. Fazekas Mihály a magyar botanikában is maradandót alkotott. Sógorával, Diószegi Sámuellel közösen adta ki Debrecenben a Magyar Füvész Könyvet, mely az első magyar nyelvű növényrendszertani mű Linné rendszere alapján.

Nyitvatartás

0101-1231
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2015-11-19 19:01:10

Látnivalók a környéken

Református Nagytemplom

Református Nagytemplom

  • Debrecen

Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

  • Debrecen

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.

Debreceni Állatkert és Vidámpark

Debreceni Állatkert és Vidámpark

  • Debrecen

Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...

Déri Múzeum

Déri Múzeum

  • Debrecen

A Déri Múzeum Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma.

Nagyerdei Park és Békás-tó

Nagyerdei Park és Békás-tó

  • Debrecen

Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.

Kerekerdő Élménypark

Kerekerdő Élménypark

  • Debrecen

A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

  • Debrecen

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.

További látnivalók

Programok a környéken

ABBA SHOW

ABBA SHOW

  • Debrecen
  • 2026.May.16-án VOKE Egyetértés Művelődési Központ

A legendás ABBA legnagyobb slágerei Európa egyik legjobb revival zenekarának előadásában! A műsor az 1974-es Eurovíziós győzelem 50. évfordulója előtt tiszteleg a Waterloo című dallal! A híres ABBA együttes ötvenedik születésnapját ünnepli! A tiszteletére rendezett show szlovákiai városokba is eljut.

Nincs mese!

Nincs mese!

  • Debrecen
  • 2026.Feb.22-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Egyszer volt, hol... NEM VOLT.

Trisztán és Izolda

Trisztán és Izolda

  • Debrecen
  • 2026.Feb.17-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

A zsoltáréneklő madár

A zsoltáréneklő madár

  • Debrecen
  • 2026.Feb.17-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Történetünk elején egy istenfélő király templomot építtetett, de hiányzik belőle valami. Valami vagy valaki, aki csak az igaznak, a segítőnek, a lelkiismeretében tisztának szólal meg.

A zsoltáréneklő madár

A zsoltáréneklő madár

  • Debrecen
  • 2026.Mar.18-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Történetünk elején egy istenfélő király templomot építtetett, de hiányzik belőle valami. Valami vagy valaki, aki csak az igaznak, a segítőnek, a lelkiismeretében tisztának szólal meg.

Vitéz László és a halál hét leckéje

Vitéz László és a halál hét leckéje

  • Debrecen
  • 2026.Feb.13-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Illik a tánc a farsangnak,minden rongya fityeg annak

Illik a tánc a farsangnak,minden rongya fityeg annak

  • Debrecen
  • 2026.Feb.13-án VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ

Ringató - 2026

Ringató - 2026

  • Debrecen
  • 2026.Jan.22-án MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ

További programok


Szállások Debrecen

Szobaárak Debrecen

Centrum Hotel

Szobaárak

17 940 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
PÁRIZS GARDEN NAPOK Debrecen

Párizs Garden Apartments

apartman

PÁRIZS GARDEN NAPOK

21 450 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Napi szobaár Debrecen

Hotel Nagyerdő

hotel

Napi szobaár

13 250 Ft/fő/éj-től
  • 10 Értékelés alapján4 / 5
Szobaárak Debrecen

Hotel Platán

Szobaárak

19 950 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

További szállások

Elérhetőségek

Cím: Debrecen, Piac u. 58.
Térkép
Tel.:+3652412250

Kedvenc akciók

Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 621 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5
Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5
Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés és wel...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5
Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5

Bejelentkezés