Fekete harkály tanösvény, Kaposvár
Túra ajánló
Kirándulóhely
Nemzeti park
A Kaposvár-Töröcske határában, 2010-ben átadott tanösvény különlegessége, hogy a megszokott táblák helyett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság honlapjáról (www.ddnp.hu) letölthető vezetőfüzet segítségével járható be. A terepen való tájékozódást GPS koordináták, kinyomtatható térkép, irányjelző nyilak és a fákra festett fekete harkály ábrák is segítik. Az így kialakított tanösvény környezetkímélő, a természeti környezetbe jól illeszkedő, az internetes vezetőfüzet pedig mindig naprakész, az évszaknak megfelelő ismeretanyagot tartalmaz.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kollégái garantált túrákkal, valamint előzetes egyeztetés alapján az év során folyamatosan kérhető programokkal várják a látogatókat.
E-mail: wodtke@ddnp.kvvm.hu
Forrás: www.ddnp.hu
Frissítve: 2017-04-18 10:14:32
Látnivalók a környéken
Rippl-Rónai Múzeum
- Kaposvár
A múzeum épülete az egykori Vármegyeháza, amely 1828-1832 között épült klasszicista stílusban.
Vasúti Emlékmúzeum
- Kaposvár
Az állandó kiállítás bemutatja a magyar vasút mozdonyait, motorvonatait és motorkocsijait, mely által figyelemmel kísérhető ezek fejlődése. A mozdonyfotók mellett helyet kapott egy működő terepasztal...
Somogy gasztronómiája
- Kaposvár
Somogy és a környező terület ezen területen elsősorban vizekben gazdag, így számos halételt készítettek. Ritkább elkészítési módok a nyárson és az agyagban való sütés. Régebben állattenyésztésről is...
Rippl-Rónai József Emlékház és Látogatóközpont
- Kaposvár
Rippl-Rónai József, a stílusújító modern festészet magyarországi meghonosítója.
Programok a környéken
Jelenetek egy házasságból
- Kaposvár
- 2026.Feb.18-án Csiky Gergely Színház
Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból színmű Játékmester: Fándly Csaba Az előadás 16 éven felülieknek ajánlott!
VIVALDI A NÉGY ÉVSZAK - GYERTYAFÉNYES KONCERT
- Kaposvár
- 2026.Jun.05-án Szivárvány Kultúrpalota
Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
Cyber Cyrano
- Kaposvár
- 2026.Feb.06-án Csiky Gergely Színház
Tasnádi István ifjúsági net drámája, amely valós történetek feldolgozásával készült.
A NEVELÉS AZ ÉLET SZOLGÁLATA - PÉCSI RITA ELŐADÁSSOROZATA 4. ÉVAD - 3. előadás
- Kaposvár
- 2026.Jan.29-án Kaposvár
A NEVELÉS AZ ÉLET SZOLGÁLATA - PÉCSI RITA ELŐADÁSSOROZATA 4. ÉVAD - 4. előadás
- Kaposvár
- 2026.Feb.19-án Kaposvár

