Evangélikus Templom, Kecskemét
Templom
A helyi gyülekezet gyorsan nőtt, általános iskolájukat Petőfi Sándor is látogatta. 1857-ben határozták el egy, az igényeiknek megfelelő templom felépítését. A tervezéssel Ybl Miklóst bízták meg. 1863-ban szentelhették fel a romantikus stílusú, 34 x 23 méteres alapterületű, 34 méter magas, görög kereszt alaprajzú épületet. A XX. században bazársort emeltek a templom köré, melyet csak a 90-es években bontottak el. A belsejében romantikus oltár, copf szószék, és egy neobarokk orgona kapott helyet. A templom 400 hívő számára tud biztosítani ülőhelyet, jelenleg egy, 1993-ban felszentelt harangja van.
Nyitvatartás
( 01.01. - 12.31. )Vasárnap: 10:00-11:15 Istentiszteletek alkalmával
Előzetes bejelentkezés alapján más időpontokban is.
Belépőjegy
Nincs!E-mail: janos.kis@lutheran.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-11-25 17:07:11
Látnivalók a környéken
Városháza
- Kecskemét
A kecskeméti Városháza a város főterén, a Kossuth tér 1. szám alatt található. 1893 és 1897 között épült, szecessziós stílusban. Tervezője Lechner Ödön és Pártos Gyula.
Nagytemplom
- Kecskemét
A kecskeméti Urunk mennybemenetele társ-székesegyház (közismert nevén nagytemplom) 1993 óta a Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye társ-székesegyháza, a város és a Kiskunság legnagyobb temploma. 1774 és 1...
Cifra Palota
- Kecskemét
A Cifra Palota egy kecskeméti szecessziós épület, volt bérház, jelenleg képtárként és múzeumként üzemel.
Kecskeméti Vadaskert
- Kecskemét
A Kecskeméti Vadaskert, területileg az ország legkisebb állatkertje. Az intézmény létesítése az I. Vadászati Világkiállítással kapcsolódik össze, amelyet a fővárosban rendeztek ugyan, de az ott bemuta...
Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely
- Kecskemét
15000 múzeális érték, csigacsont, népi, gyári játékok. A mozaikrejtvény játék Francois Boucher műalkotás alapján nyomtatott metszet. Cserépsíp gyűjtemény - román-magyar fazekas mesterek munkája. Az ap...
Kecskeméti Fürdő
- Kecskemét
2011. december 22-én nyitotta meg kapuit az új Kecskeméti Fürdő. A 2800 négyzetméter fedett vízfelülettel rendelkező wellness fürdő az ország egyik legrangosabb versenyuszodáját is magában foglalja.
Benkó Zoltán Szabadidőközpont
- Kecskemét
Mesterséges záportározó tó, szezonális jellegű fürdőként működik. Alkalmas munkahelyi sportnapok és minden egyéb nagyszabású szabadtéri rendezvény lebonyolításához.
