KOGART Kiállítások Tihany További képek
Képek forrása: www.kogarttihany.hu

Galéria Galéria

Borsos Miklós állandó kiállítása és egész évben időszaki kiállítások a klasszikus és kortárs magyar képzőművészet kiemelkedő alkotóinak munkáiból.

2013 júniusában egyedülálló látványossággal gyarapodott a félsziget: megnyílt a KOGART Kiállítások Tihany. Egy régi, patinás gyógyszertár épületének átépítésével kivételes adottságú, egész évben nyitva tartó kiállítóhely jött létre. Az új galéria végre méltó emléket állít Tihanyban is Borsos Miklósnak (1906-1990), aki a 20. század egyik legjelentősebb magyar képzőművészeként 1943-tól haláláig e községben élt és alkotott. Műfajilag is rendkívül változatos munkásságát állandó kiállítás mutatja be szobrain, grafikáin, kisplasztikáin, mesteri rézdomborításain és ritkaságszámba menő korai festményein keresztül.

Emellett évente három időszaki kiállítás is helyet kap itt a magyar képzőművészet különböző korszakainak és legkiemelkedőbb alkotóinak műveiből. A 2013 november 1-től 2014. február 23-ig tartó, "Irodalmi látomások" című tárlat Csernus Tibor (1927-2007) festői életművének egy eddig kevésbé ismert szeletére hívja fel a figyelmet: Párizsban készült könyvillusztrációiból először láthat átfogó válogatást a hazai közönség. További kiállításaink 2014-ben: Péreli Zsuzsa gobelinművész kiállítása (2014. március 2.-július 6.), Munkácsy és a magyar realizmus (2014. július 11.-november 2.), A magyar könyvillusztrálás aranykora (2014. november 7.-2015. március 1.)

Belépők:

Felnőtt 1.000 Ft Diák, nyugdíjas 500 Ft

Felnőtt csoport (15 főtől) 500 Ft/fő

Diák, nyugdíjas csoport (15 főtől) 250 Ft/fő

Családi kedvezmény (2 felnőtt + 2 gyerek) 2.000 Ft

A kiállítások mellett és azokhoz kapcsolódva tárlatvezetések, zenei előadások, irodalmi estek és más kulturális programok adnak lehetőséget arra, hogy az érdeklődők a KOGART segítségével alaposabban megismerhessék Tihany és a magyar művészet rejtett kincseit.

Nyitvatartás

július 1. - augusztus 31. | H-V 9-19 s szeptember 1. - november 15. | H-V 10-18 november 16. - április 15. | P-V 10-16 április 16. - június 30. | H-V 10-18
E-mail: info@kogarttihany.hu
Forrás: www.kogarttihany.hu
Frissítve: 2013-11-06 17:25:44

Látnivalók a környéken

Tihanyi Tájházak

Tihanyi Tájházak

  • Tihany

Parasztgazda Ház és Halászcéh Ház

Tihany, bencés apátság

Tihany, bencés apátság

  • Tihany

Lécs Ágoston apát irányításával megépített barokk templom magyarországi viszonylatban közepes méretű. 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter.

Tihany tavai

Tihany tavai

  • Tihany

Visszhang

Visszhang

  • Tihany

További látnivalók


Szállások Tihany

Balatoni kikapcsolódás luxus, szaunás apartmanokban Tihany

Oliver Lux

apartman

Balatoni kikapcsolódás luxus, szaun...

22 822 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Tihany

Pilger Vendégház

vendégház

Szobaárak

13 130 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Napi árak Tihany

Aquilo Hotel Panoráma

Napi árak

28 500 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Elérhetőségek

Cím: Tihany, Kossuth Lajos utca 10.
Térkép
Tel.:+3687538042, +36309555958

Kedvenc akciók

Dráva Hotel Thermal Resort Harkány

Harkányi pihenőnapok félpanzió...

25 371 Ft/fő/éj-től

Dráva Hotel Thermal Resort

  • 5 Értékelés alapján4.3 / 5
Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolc-Tapolca

Napi árak reggelivel

19 280 Ft/fő/éj-től

Calimbra Wellness és Konferencia Ho...

  • Átlagos1 Értékelés alapján3.3 / 5
Park Hotel Gyula Gyula

Hétköznapi álom! Min. 2 éj

16 830 Ft/fő/éj-től

Park Hotel Gyula

  • Kiváló13 Értékelés alapján4.7 / 5

Bejelentkezés