Görögkeleti Szerb Templom
Képek forrása: http://www.villany.hu/latnivalok-villanyban-gorogkeleti-szerb-templom

Templom Templom

Országosan védett műemléktempom.

A délszláv baranyai térhódítása a törökhódoltság alatt következett be. A hódoltság utáni német telepítés nem kedvezett a délszlávoknak, ettől kezdve számuk fogyásnak indult. 1785-ben 745 római katolikus vallású illetve 412 görög katolikus vallású lakos élt Villányban. A falunak ekkora már létezett a görögkeleti egyháza, de maga a templom sokkal régebbi. A görögkeleti pópa 1785-ben két leányegyház felett rendelkezett: Jakabfalu és Ivánbattyán. Templomuk az akkor község egyik központjában meghatározó központjában épült. Kicsiny méretei ellenére is magára vonja a településre látogató figyelmét. A templomot és kertjét övező falak öreg kapujának portálja különösen megkapó, és művészi értékkel bír. A templom búcsúját minden év augusztus 27-28.án tartják. A régi időkben és az első világháború előtt, amikor Villányt még tömegesen lakták szerbek, egy-egy villányi búcsú messzi vidékről vonzotta ide az embereket. A búcsú napját megelőző este görögkeleti istentisztelet volt a templomban, a búcsú napján tartandó két- három órás szertartás végeztével kezdődött el a vendégek mulatsága.

A görögkeleti vallási színezettel átszőtt szerb hagyományvilág a tömegesen kitelepült szerbekkel együtt eltűnt Villányból, s már csak foszlányokban él azok emlékezetében akik félszázaddal ezelőtt megtapasztalhatták a szerbek szokásait. A villányi görögkeleti szerb templom ma a magyarbólyi anyaegyházhoz tartozik, külső felújítása tavaly kezdődött és idén a belső felújítással fejeződött be. A templom országosan védett műemlék.


Forrás: http://www.villany.hu/latnivalok-villanyban-gorogkeleti-szerb-templom
Frissítve: 2017-08-09 12:10:05

Látnivalók a környéken

Villányi pincesor

Villányi pincesor

  • Villány

Villány főutcájára néz a két sorban elhelyezkedő impozáns pincesor.

Polgár Pincészet

Polgár Pincészet

  • Villány

A régmúlt fenséges emlékét idézi középkori, meghitt hangulatot árasztó, kanyargós pincefolyosóival a Polgár Bortrezor Pince, ahol a villányi dűlők legszebb borai és a környék egyedülálló pincerendszer...

Jammertal Borászati Élményközpont

Jammertal Borászati Élményközpont

  • Villány

A Jammertal-dűlő a villányi borvidék kapuját képezi, és kiválóan termő szőlőültetvényeknek ad helyet, nevét a török hódoltság idejéből eredeztetik.
Vele szemben épült a 2006-ban átadott Jammerta...

Lator Bor Bisztró

Lator Bor Bisztró

  • Villány

Beléptek a Lator Bor Bisztró ajtaján és nem csak nálunk, hanem velünk vagytok.

Vinatus Pince

Vinatus Pince

  • Villány

A Vinatus Pince 2006-ban kezdett el Villányban szőlőtermesztéssel illetve műveléssel foglalkozni.

Gál Pince és Bormúzeum Villány

Gál Pince és Bormúzeum Villány

  • Villány

Pincénk, a hozzá tartozó, a turisták által szívesen látogatott és az ország egyik legnagyobb borászati gyűjteményét felvonultató Bormúzeumnak is otthont ad.

További látnivalók

Programok a környéken

Boldog születésnapot! Avagy hatan pizsamában

Boldog születésnapot! Avagy hatan pizsamában

  • Villány
  • 2026.Apr.14-án Villányi Művelődési Ház

További programok


Szállások Villány

Napi szobaárak Villány

Halasi Pince

panzió

Napi szobaárak

14 500 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Elérhetőségek

Cím: Villány, Baross G. u. 11.
Térkép
Tel.:+3672492242

Kedvenc akciók

Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5
Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 528 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5
Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5
Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés és wel...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5

Bejelentkezés