Ádámok és Évák Ünnepe , Budapest 2026.01.19-án 18:00 óra helyszín: József Attila Színház

Ádámok és Évák Ünnepe

Balladák

Színház Színház Fesztivál Fesztivál

Az angyalföldi teátrum évek óta kiemelt figyelmet fordít a fiatalok színházi nevelésére. A fővárosi színházak közül elsőként, először 2014/2015-ös évadban hívta életre az Ádámok és Évák Ünnepét. A program célja, hogy az általános és középiskolás korosztályt színházba csábítsák - ezúttal azonban nemcsak nézőként, hanem alkotóként is. A színház szeretete, a közös munka, az együttgondolkodás mind-mind segítik azt a folyamatot, amelynek elsődleges célja, hogy a diákok kipróbálhassák magukat a színpadon.

Az Ádámok és Évák Ünnepére jelentkező iskolák, iskolai csoportok minden évben megtanulnak, bepróbálnak, majd előadnak egy olyan "darabot", amelyet egy nyilvános sorsoláson húznak ki maguknak. A József Attila Színház minden csapat - és annak vezető pedagógusa - mellé biztosít szakmai segítséget, mentort, azaz a színház egy-egy ismert színészét, aki segíti a felkészülést. Minden alkalommal egy megadott témakörben készülnek jelenetekkel, színdarabrészletekkel. Az idén a "balladák" műfajában válogathattak.

A diákok az elkészült műveket 2018. január 22-én 18:00 órától mutatják be Quintus Konrád színművész rendezésében. A produkciókat meghívott zsűri értékeli majd. A közreműködök reményei szerint ez az alkotófolyamat segíti a diákokat az olvasás, a szövegértés, a szövegmondás kompetenciájának fejlesztésében, közelebb kerülnek az adott év tematikájában szereplő történetek világához.

Az idei évben 13 csoport vesz részt összesen 266 fővel.

RENDEZŐ
Quintus Konrád

Látnivalók a környéken

További látnivalók

Programok a környéken

További programok


Szállások Budapest

Szobaárak Budapest

Karin Hotel

Szobaárak

19 000 Ft/fő/éj-től
  • 2 Értékelés alapján4.1 / 5
Napi szobár reggelivel Budapest
  • még nincs értékelésÚj!
Apartman árak Budapest

Diamond Astoria 1-5, Váci Stre...

apartman

Apartman árak

10 401 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Budapest

Korona Panzió Hotel

Szobaárak

8 568 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5

További szállások

Bejelentkezés