Duma Akadémia: Everest Szélvakság // Neszmélyi Emil önálló estje , Budapest 2026.04.25-án 19:00 óra helyszín: Dumaszínház
Dumaszínház est
Egyéb
Színház
Az előadás a Duma Akadémia sorozat része.
Everest Szélvakság
- Másodszor a világ tetejénA dráma és az irónia ismét egy igaz történetben találkozik Neszmélyi Emil Everest és expedíciós tematikájú előadásainak következő önálló estjén. Emil második alkalommal is megmászta a Mount Everest csúcsát, ezúttal Nepál felől. Közben ezúttal nem az asztmája jelentette a legnagyobb kihívást számára, mint a tibeti oldali sikeres expedícióján, hanem az, hogy a csúcstámadás éjjelén szinte teljesen elveszítette a látását mindkét szemére, és ezzel a jelentős hátránnyal kellett döntéseket hoznia a túlélése érdekében miközben nem adta fel a csúcsra érési terveit.
Az előadáson – jól láthatóan kivetített látványos képek és videók segítségével – az alábbi élményekkel gazdagodik a közönségünk:
- Megismeri, hogy miként lehet felmászni a világ legmagasabb hegyének csúcsára a szükséges látás nélkül, és hogy lehet túlélni az ereszkedést onnan szinte vakon?
- Kiderül, hogy eközben milyen veszélyeket kellett leküzdeni, és ezekre milyen megoldást talált Emil?
- Mennyire igaz, hogy áll a hulladék az Everest táboraiban?
- Volt-e forgalmi dugó a nagy hegyen bárhol a mászás alkalmával?
- Ezúttal milyen élményeket szerzett a híres nepáli oldali Everest alaptábor-túrán?
- Milyen rekordot állított fel ezzel a sikerrel?
- És hogy kerül a történetbe a babonaság?
Mindezek történetét adja át Emil a már ismert és a közönsége által kedvelt elgondolkodtató és önironikus stílusában sok kép és videó segítségével.
Az előadás után Emil válaszol a közönség kérdéseire, és elérhetővé teszi a csúcsmászás alkalmával használt magashegyi ruházatát közönsége számára. Az előadás tartalmát folyamatosan aktualizálja az előadó, ezért az Everest világának friss hírei is beépítésre kerülnek, ezért az Everest Szélvakság előadásból sem létezhet két teljesen egyforma tartalmú.
Az előadást és tanulságait 10 és 99 év között mindenkinek ajánljuk. A program egyfelvonásos, 90-100 perc időtartamban.
Az előadást keresleti alapon árazzuk! További tájékoztatásért, kérjük, látogassanak el az ehhez kapcsolódó információs oldalunkra:
Látnivalók a környéken
SEGWAYGUYS Budapest
- Budapest
Vegyen részt egy városnézésen Magyarország legnagyobb segway flottájával!
Iparművészeti Múzeum
- Budapest
A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társ-intézmények után Európában harmadikként jött létre. Ugyanis az 1872-es országgyűlés 50.000.-Ft-ot szavazott meg "műipari tárgya...
Dohány utcai zsinagóga
- Budapest
A Kiskörútról néhány lépés Európa legnagyobb működő zsinagógája a Dohány utcában.
Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
- Budapest
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyben 21 medence található.
Parlament
- Budapest
Kedvelték a pompát és a gazdag díszítést a 19. század második felének városrendezői, építtetői. Bizonyíték erre Európa egyik legszebb parlamentje a pesti Duna-parton.
Lánchíd
- Budapest
Az első állandó híd Buda és Pest között. A Lánchíd Budapest jelképe, az első állandó híd a magyarországi és második a Duna teljes szakaszán.
Budavári Palota
- Budapest
A Budavári Palota (németül Burgpalast, törökül Budin Kalesi) Budapest egyik legfőbb kulturális és turisztikai központja, egyben a volt királyi palota. A Budai Várnegyed részeként 1987 óta része Budape...
