Én, Daniel Blake , Budapest 2026.02.14-án 19:00 óra helyszín: Radnóti Miklós Színház

Én, Daniel Blake További képek

A vidéki munkásközegben játszódó történetben egy megözvegyült ácsmester küzdelmét követhetjük végig, aki egyre jobban elveszik a szociális ellátórendszer abszurd módon bürokratikus útvesztőjében. A kafkai alaphelyzet összesodorja Dant és a gyerekét egyedül nevelő fiatal anyát, Katie-t. A férfi először csak kis dolgokban segít nekik, majd egyre inkább odaszokik hozzájuk, apává és nagyapává válik számukra.

Egyéb Egyéb Színház Színház

Dave Johns: Én, Daniel Blake
A színpadi adaptációt a Sixteen Films azonos című filmje alapján
(rendezte: Ken Loach, írta: Paul Leverty, producer: Rebecca O’Brian)
Dave Johns készítette.

„Nem, nem láttam az Én, Daniel Blake-et. De az előzetesét sokszor megnéztem. És szeretném felhívni a mélyen tisztelt hallgatóság figyelmét, hogy az említett film csak egy kitalált történet. Fikció.” Így reagált a konzervatív Damian Green, munka- és nyugdíjügyi miniszter 2016-ban a brit parlamentben, miután szembesítették az Arany Pálma-díjas angol film történetével. A világhírű filmrendező, Ken Loach ugyanis olyan marginalizált helyzetben élő emberek közegét mutatta be, akikkel a politikai döntéshozók a legritkább esetben foglalkoznak. Nincs róluk tudásuk, nem várnak tőlük politikai hasznot. A társadalom szemében láthatatlanok. Mégis: olykor pont az elszigeteltségben élő emberek válnak egymással szolidárissá, és a kilátástalanságban is segítenek egymásnak, támaszt nyújtanak a másiknak.

A vidéki munkásközegben játszódó történetben egy megözvegyült ácsmester küzdelmét követhetjük végig, aki egyre jobban elveszik a szociális ellátórendszer abszurd módon bürokratikus útvesztőjében. A kafkai alaphelyzet összesodorja Dant és a gyerekét egyedül nevelő fiatal anyát, Katie-t. A férfi először csak kis dolgokban segít nekik, majd egyre inkább odaszokik hozzájuk, apává és nagyapává válik számukra. Kérdés viszont, hogy meddig képes a szeretet és a jobb jövőbe vetett hit egyben tartani egy szél által összefújt családot. A megrázó dráma magyarországi ősbemutatóját Valló Péter rendezi, a főszerepekben Schneider Zoltánt és Mészáros Blankát láthatják a nézők, továbbá Mátyássy Kála Cecília és Reé Rita a tizenkét éves Daisy Jenkinsként debütál a Radnótiban.

„Az ember könnyen kibújik a részvét és a tenni akarás gyötrelmei alól, ha a világszerte mélyszegénységben, szegregátumokban, menekülttáborokban, autoriter rezsimek elnyomása alatt senyvedő milliók sorsára gondol. Mindez oly messze van, közvetlenül nem is érint, nem is az egyén felelőssége, hála Istennek sokan foglalkoznak ezzel, nekem nem is kell, stb., stb., stb. Mentség akad bőven. De mit tegyünk a Ken Loach csodálatos életművében elénk keveredő hősökkel? Akik ugyanolyanok, mint mi. Mérhetetlenül közeliek. De mégis. A világunk elkeserítően közömbös, cinikus, önző és individualista, szörnyen igazságtalan és hitetlen, pökhendi, ellenszenves politikusokkal és apátiába zuhant polgárokkal. De nekünk, a nagy többségnek, az átlagnak mindezt ki lehet bírni, ki lehet viselkedni, ha nem történik az életünkben semmi. Semmi, ami eltér a megszokott rend egyformaságától. Se betegség, se munkaügyi probléma, se családiállapot-változás. Szóval semmi, de semmi. Mert ha mégis történik, akkor ez az egész hazug világ egy pillanat alatt felrobban, és a fejünkre hull. Azért kellenek az Én, Daniel Blake-féle történetek, hogy megtanuljunk vigyázni és szembeszegülni.”  Valló Péter

Bemutató: 2024. december 18. szerda
Az előadás hossza: kb. 1 óra 45 perc (szünet nélkül)

Az „ÉN, DANIEL BLAKE” a Broadway Licensing Global 
és a BLG Theatrical LTD közötti megállapodás alapján kerül bemutatásra.

Fotók: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasok!
Plakát: Tóth Andrej

Látnivalók a környéken

SEGWAYGUYS Budapest

SEGWAYGUYS Budapest

  • Budapest

Vegyen részt egy városnézésen Magyarország legnagyobb segway flottájával!

Iparművészeti Múzeum

Iparművészeti Múzeum

  • Budapest

A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társ-intézmények után Európában harmadikként jött létre. Ugyanis az 1872-es országgyűlés 50.000.-Ft-ot szavazott meg "műipari tárgya...

Dohány utcai zsinagóga

Dohány utcai zsinagóga

  • Budapest

A Kiskörútról néhány lépés Európa legnagyobb működő zsinagógája a Dohány utcában.

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

  • Budapest

A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyben 21 medence található.

Parlament

Parlament

  • Budapest

Kedvelték a pompát és a gazdag díszítést a 19. század második felének városrendezői, építtetői. Bizonyíték erre Európa egyik legszebb parlamentje a pesti Duna-parton.

Lánchíd

Lánchíd

  • Budapest

Az első állandó híd Buda és Pest között. A Lánchíd Budapest jelképe, az első állandó híd a magyarországi és második a Duna teljes szakaszán.

Halászbástya

Halászbástya

  • Budapest

Budavári Palota

Budavári Palota

  • Budapest

A Budavári Palota (németül Burgpalast, törökül Budin Kalesi) Budapest egyik legfőbb kulturális és turisztikai központja, egyben a volt királyi palota. A Budai Várnegyed részeként 1987 óta része Budape...

További látnivalók

Programok a környéken

További programok


Szállások Budapest

Előlegfizetős csomag reggelivel Budapest
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Budapest

Karin Hotel

Szobaárak

19 000 Ft/fő/éj-től
  • 2 Értékelés alapján4.1 / 5
Szobaárak Budapest

Korona Panzió Hotel

Szobaárak

8 568 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5
Legjobb ár reggelivel Budapest

Hotel Tiliana

Legjobb ár reggelivel

36 597 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4 / 5

További szállások

Bejelentkezés