Esthajnal , Budapest 2026.02.11-án 18:00 óra helyszín: Nemzeti Színház

Esthajnal További képek

A szabadság és a szerelem szívmelengető találkozása látványos elemekkel, lovakkal, artistákkal, lendületes táncokkal és sodró erejű színészi játékkal.

Színház Színház Zenés színmű Zenés színmű

Szarka Tamás:

ESTHAJNAL

musical két részben

Az előadás időtartama kb. 3 óra 20 perc, egy szünettel. 

 

A vén Makar Csudra által elmondott legenda egy büszke cigányfiú, Lojko Zobar és a gyönyörűséges cigánylány, Esthajnal találkozásáról szól, akik egymásba szeretnek, ám a szerelem mindent elsöprő érzését mégis béklyónak tartják, mert útjában áll a szabadságuknak. Mivel egyikük sem akar engedni a másiknak, Lojko végül megöli Esthajnalt. 

A szerelem és szabadság fájdalmas ellentétének témája régóta foglalkoztatja Szarka Tamást, a Ghymes együttes legendás költő-zeneszerzőjét, aki új színpadi művének számos dalt komponált Gorkij elbeszélésének ihletésére. Megfogalmazása szerint az Esthajnal „két gyönyörű, erős és büszke emberről szól, akiknek annyira erős a szabadságvágya, hogy nem bírják el a világ legszebb kötelékét, és inkább belehalnak”.

 

Szereplők:

 

Makar Csudra - Öreg, bölcs narrátor: Blaskó Péter

Seftelo: Bodrogi Gyula / Mikó István m.v.

Lojko Zobar: Berettyán Nándor / Herczegh Péter

Esthajnal: Katona Kinga

Csiriklo: Rácz József

Danilo, Esthajnal apja: Nyári Oszkár m.v.

Javasasszony: Nagy Mari

Szentmihályi Vendel: Szarvas József

Fiatal cigány: Krauter Dávid

Anuncitána (úriasszony), Lara: Szilágyi Ágota

Juliska (A kocsmáros sánta lánya): Polyák Anita

Zobar húga: Battai Lili Lujza

Bakó: Babindák Ernő m.v.

Esthajnal barátnői:

Cinka: Dobos Judit m.v.

Baba: Gábor Anita m.v. / Bakondi Jázmin m.v.

Puszi: Farkas Ramóna m.v. / Fenyvesi Krisztina m.v.

Csendőrparancsnok: Bordás Roland

Két kakastollas csendőr: Madácsi István és Csabai József Márk

Lótolvaj: Séra Dániel

 

Zenészek: Babindák Ernő, Szajkó Nándor, Baranyi Zoltán, Mendi Milán

 

Közreműködnek a MAGYAR NEMZETI TÁNCEGYÜTTES táncművészei:

Vaszilka, lótolvaj: Sánta Gergő

Káló, lótolvaj: Szeverényi Barnabás

Polgármester: Barka Dávid

Bálint gazda: Hajdú Flórián

Pap: Benedek Attila

Késes cigány: Tókos Attila

valamint cigányok, polgárok, kofák, cselédek, úriasszonyok, csendőrök, koldusok, vásárosok:

Árva Tamás, Bálint Szintia, Béli-Orbán Amanda, Bordás Barnabás, Cruz Heather Laura, Csicsmann Dániel, Csicsmann-Tomory Kinga, Deák Luca, Egyed Mátyás, Ertl Balázs, Fekete Bence, Fekete Sarolta, Gyurka Gergely, Hetrovicz Brigitta, Huszti Márk, Jantek Dóra, Juhász Bence Zsombor, Kerepesi Zoltán, Kiss Bálint Barnabás, Kovács Franciska, Nagy Csomor Márton, Nagy Marcell, Pálffyné Tóth Beatrix, Paput Júlia, Peszlen Csilla, Rencz Norbert, Sánta-Bíró Anna, Sinkó Nikoletta, Székely Máté, Szomjas-Payer Dóra, Tókos Anna Zsófia, Tóth Alma Dorottya, Wallinger Ágnes

 

A FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ segítségével közreműködik:

Lovasok: Gábor Anitaés Donnert Antal, valamint lovaik: Szamuráj (arab keverék) és Nílus (nónius)

A Baross Imre Artista- és Előadóművészeti Akadémia növendékei:

Andréka Lívia / Szeitl Molli és Galló Álmos / Kovács Dániel

 

Táncdramaturg–koreográfus és a táncos szereplők jelmezei: Zs. Vincze Zsuzsa

Társrendező–koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

Zeneszerző-író: Szarka Tamás

Díszlettervező: Galambos Péter

Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina

Hangszerelés, stúdiómunkák: Farnbauer Péter

Szcenikus tervező: Tóth Kázmér

Korrepetitor: Vitus Eszter

Rendező: Vidnyánszky Attila

 

A Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Karaván Színház, a Fővárosi Nagycirkusz és a Baross Imre Artista- és Előadóművészeti Akadémia közös előadása.

Látnivalók a környéken

SEGWAYGUYS Budapest

SEGWAYGUYS Budapest

  • Budapest

Vegyen részt egy városnézésen Magyarország legnagyobb segway flottájával!

Iparművészeti Múzeum

Iparművészeti Múzeum

  • Budapest

A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társ-intézmények után Európában harmadikként jött létre. Ugyanis az 1872-es országgyűlés 50.000.-Ft-ot szavazott meg "műipari tárgya...

Dohány utcai zsinagóga

Dohány utcai zsinagóga

  • Budapest

A Kiskörútról néhány lépés Európa legnagyobb működő zsinagógája a Dohány utcában.

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

  • Budapest

A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyben 21 medence található.

Parlament

Parlament

  • Budapest

Kedvelték a pompát és a gazdag díszítést a 19. század második felének városrendezői, építtetői. Bizonyíték erre Európa egyik legszebb parlamentje a pesti Duna-parton.

Lánchíd

Lánchíd

  • Budapest

Az első állandó híd Buda és Pest között. A Lánchíd Budapest jelképe, az első állandó híd a magyarországi és második a Duna teljes szakaszán.

Halászbástya

Halászbástya

  • Budapest

Budavári Palota

Budavári Palota

  • Budapest

A Budavári Palota (németül Burgpalast, törökül Budin Kalesi) Budapest egyik legfőbb kulturális és turisztikai központja, egyben a volt királyi palota. A Budai Várnegyed részeként 1987 óta része Budape...

További látnivalók

Programok a környéken

További programok


Szállások Budapest

Szobaárak Budapest

Korona Panzió Hotel

Szobaárak

8 568 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5
Legjobb ár reggelivel Budapest

Hotel Tiliana

Legjobb ár reggelivel

36 597 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4 / 5
Legjobb ár Budapest

City Hotel Unio

Legjobb ár

11 380 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.8 / 5
Szobaárak reggelivel Budapest
  • Kiváló3 Értékelés alapján4.6 / 5

További szállások

Bejelentkezés