NŐBIZALOM-Kassai Éva pszichológus előadása , Budapest 2026.01.22-án 19:00 óra helyszín: TEMI Fővárosi Művelődési Ház
NŐBIZALOM címmel 5 alkalmas önbizalom-növelő programsorozatot indítunk nők számára. A 1,5 órás előadások önmagukban is látogathatók, az ott elhangzottak az előző és következő alkalmak kontextusa nélkül is értelmezhetők, hasznosíthatók.
Előadás
Egyéb
Az előadó Kassai Éva rendszer- és integratív szemléletű pszichológus, senior tréner, master coach, mediátor egyrészt a témában végzett elméleti és több mint 100 résztvevővel végzett gyakorlati kutatási eredményeire, valamint több mint negyven év alatt szerteágazó területeken szerzett szakmai ismereteire, széles körű tudására, pszichológiai és párkapcsolati tanácsadó praxisában és magánemberként megélt tapasztalataira alapozva állította össze az egyes alkalmak tartalmát.
1. Önészlelés, önismeret, sémaelmélet, énrészekkel való megismerkedés szerepe az önbizalomban.
Az előadás során a résztvevők olyan korszerű pszichológiai megközelítésekkel, technikákkal ismerkednek, amelyek segítenek a pozitív énkép kialakításán keresztül elfogadni önmagukat.
Mindannyian szubjektív szűrőkön keresztül értékeljük a külvilágból hozzánk érkező ingereket. Ezek a torzítások befolyásolják a magunkról alkotott képünket. Mindaddig, míg nem vagyunk tudatában, milyen önsorsrontó érzelmi és gondolati mintázataink határozzák meg életünk különböző területeit, öntudatlanul is kiszolgáltatjuk magunkat a mára már értelmetlenné vált hiedelmeinknek.
Idejétmúlt sémáink felismerése, az ezekkel való tudatos megküzdés az énhatékonyság érzésén keresztül fejti ki önbizalomnövelő hatását. Az „énrészekben” való gondolkodási keretrendszer pedig abban is támogat bennünket, hogy bizalommal fordulhassunk saját magunkhoz érzelmi stabilitásunk megőrzésében, visszanyerésében.
2. Az önbizalom és a határkijelölés összefüggései. Méltóságteli konfliktuskezelés mint az egészséges határtartás eszköze.
A határtartás és az önbizalom szoros kapcsolatban állnak egymással. Aki tisztában van saját igényeivel, szükségleteivel, és „jogosnak” érzi kifejezni ezeket, az nem csupán másokkal szemben képes határokat szabni, hanem magának is. Az egészséges határok megteremtése segít abban, hogy valaki tisztában legyen saját értékeivel és szükségleteivel, ezáltal növelve az önbizalmát és önbecsülését.
Az előadás során a résztvevők felismerhetik saját önkorlátozó hiedelmeiket a „nem”-et mondással kapcsolatban, hogy a későbbiek során őszinte igenekkel tudjanak válaszolni magukra, kapcsolataikra és a számukra fontos személyekre.
Ehhez olyan gyakorlati technikákkal ismerkednek meg, amelyekkel konfliktushelyzetekben úgy tudják képviselni magukat, hogy közben elérhetőek maradjanak érzelmileg saját maguk és partnerük számára is.
Kassai Éva bemutatkozás
Hiszek a jó (terápiás) kapcsolatok gyógyító erejében. Bízom az általam használt módszerekben, klienseim erőforrásaiban, változásra való képességében, saját tudásomban, tapasztalataimban és a személyre szabott figyelem pozitív hatásaiban. Napról napra megélem: honnan hová lehet eljutni akár a munkám, akár a személyes fejlődésem során.
Úgy gondolom, hogy egy pszichológus nem csak tudásával, szakértő visszajelzéseivel, hanem empátiájával, odafigyelésével is tudja támogatni klienseit. Azt tapasztalom, hogy egy szeretetteli, elfogadó légkörben történő beszélgetés során csökkenhet a szorongás, sikerülhet másképp tekinteni a fennálló problémáinkra, nehezebb életszakaszunkra, és elsősorban önmagunkra. Ezenkívül sokat segít problémáink megértésében, krízishelyzeteink megoldásában, ha közösen fedezzük fel, hogy milyen gyökér-okok húzódhatnak meg a jelenlegi pszichés feszültségeink hátterében.
Több mint negyven éve szenvedélyesen foglalkoztat, mi az, ami hozzájárul sikeres kiteljesedésünkhöz. Mi segít bennünket abban, hogy önmagunkkal, környezetünkkel harmóniában élő, kiegyensúlyozott, önbizalommal teli, értékteremtő emberekké váljunk? Lelkes életminőség-javító törekvéseim hatására számos izgalmas, szerteágazó szakterülettel ismerkedtem meg. Ennek eredményeképpen olyan korszerű és mélyreható módszereket tanultam meg sikeresen alkalmazni, amelyekkel klienseimet erőforrásaik feltárásában, kreatívabb problémamegoldásukban, az élethez való adaptívabb hozzáállásukban, céljaik kitűzésében és elérésében tudom hatékonyan támogatni.
Munkastílusom dinamikus, közvetlen, szívesen használom a humort az oldottabb légkör, a kreatívabb ötletek megszületésének, a hétköznapi örömök felfedezésének támogatására.
Módszerek
Interperszonális és interkulturális szakirányon végeztem a Debreceni Egyetem Pszichológia Szakán, ez azt jelenti, hogy – az általános pszichológiai ismereteken felül – behatóan foglalkoztunk az emberek közötti kapcsolatok törvényszerűségeivel.
Az integratív módszerek a pszichológia és terápia területén olyan megközelítések, amelyek különféle terápiás elméleteket, technikákat és gyakorlatokat ötvöznek egy holisztikus, az egész embert figyelembe vevő megközelítés érdekében. Ezek a módszerek gyakran módosult tudatállapotok (például hipnózis vagy relaxáció) felhasználásával segítenek a kliens belső erőforrásainak felszabadításában és az elakadt érzelmi, viselkedéses minták feldolgozásában, mint például a traumák, pszichoszomatikus tünetek vagy belső konfliktusok kezelése. A sématerápia egy integratív megközelítés, melynek célja a gyermekkorban kialakult, mélyen gyökerező, maladaptív (rosszul alkalmazkodó) gondolatok, érzelmek és emlékek, azaz sémák feltárása és az ezek hatására kialakult káros viselkedésminták megváltoztatása.
A mediáció során segítünk a feleknek megérteni egymás szempontjait kapcsolatuk fenntartása, javítása érdekében. Feltérképezzük, azonosítjuk, majd támogatjuk azon merev attitűdök, téves heurisztikák feloldását, amelyek a bizalmatlansághoz, sértettséghez, félreértésekhez vezethettek.
Olyan technikákat gyakorlunk, amelyek hatékonyabb problémakezelést, adaptívabb konfliktusmegoldást eredményeznek.
Előélet: Pszichológusi hivatásom előtt – marketing szakközgazdászként – vállalati folyamatok átszervezésében, változáskezelésben vettem részt vezetőként, illetve trénerként.
Látnivalók a környéken
SEGWAYGUYS Budapest
- Budapest
Vegyen részt egy városnézésen Magyarország legnagyobb segway flottájával!
Iparművészeti Múzeum
- Budapest
A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társ-intézmények után Európában harmadikként jött létre. Ugyanis az 1872-es országgyűlés 50.000.-Ft-ot szavazott meg "műipari tárgya...
Dohány utcai zsinagóga
- Budapest
A Kiskörútról néhány lépés Európa legnagyobb működő zsinagógája a Dohány utcában.
Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
- Budapest
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyben 21 medence található.
Parlament
- Budapest
Kedvelték a pompát és a gazdag díszítést a 19. század második felének városrendezői, építtetői. Bizonyíték erre Európa egyik legszebb parlamentje a pesti Duna-parton.
Lánchíd
- Budapest
Az első állandó híd Buda és Pest között. A Lánchíd Budapest jelképe, az első állandó híd a magyarországi és második a Duna teljes szakaszán.
Budavári Palota
- Budapest
A Budavári Palota (németül Burgpalast, törökül Budin Kalesi) Budapest egyik legfőbb kulturális és turisztikai központja, egyben a volt királyi palota. A Budai Várnegyed részeként 1987 óta része Budape...
Programok a környéken
ANDRÉ RIEU 2026
- Budapest
- 2026.Oct.17-án MVM Dome
Az elmúlt évek óriási sikerei után 2026. október 16-án a világhírű hegedűművész és karmester, André Rieu ismét visszatér az MVM Dome színpadára! 2026-ban a közönség ismét egy varázslatos és sokszínű koncertprogramra számíthat, amelyben opera, slágerek, musicalrészletek, filmzenék, örökzöld klasszikusok, és természetesen felejthetetlen keringők is helyet kapnak. Rieu koncertjei nemcsak a magával ragadó zenéjükkel bűvölik el a közönséget, hanem humoros, közvetlen színpadi jelenlétével is. A gyönyörű jelmezek, a lenyűgöző díszletek és a látványos fénytechnikák minden korosztály számára különleges élményt nyújtanak.
Kőműves Kelemen rockballada
- Budapest
- 2026.Aug.01-án Városmajori Szabadtéri Színpad
A Kőműves Kelemen szabadtéri változata Alföldi Róbert rendezésében a történetet a modern üzleti világ közegébe helyezi, miközben megtartja a mű eredeti, népi ihletettségű alaprétegeit. A produkció látvány- és mozgásvilága erősen épít a néptánc motívumaira, amelyeket korszerű színpadi táncokkal és jellegzetes menedzser-karakterjegyekkel egészít ki. A zenei és koreográfiai megoldások a korábbi verziókhoz képest még intenzívebb ritmizáltságot és energikusabb színpadi jelenlétet eredményeznek, így a történet a mai hétköznapok tempójához igazodva jelenik meg.
Meseerdő Bábszínház: Süni és a csodaszaxofon
- Budapest
- 2026.Jan.15-án Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont
Fókuszban a fiatalok / A Talentum Hungaricum Program ösztöndíjasai
- Budapest
- 2026.Jan.23-án Hegyvidéki Kulturális Szalon
A Cziffra Fesztivál feltörekvő ifjú művészeket bemutató sorozatának aktuális estjén a Talentum Hungaricum művészeti inkubációs program legígéretesebb résztvevői lépnek színpadra.
A hiba esztétikája - Kinstugi workshop Pálinkás Dominika vezetésével
- Budapest
- 2026.Jan.24-án Ludwig Múzeum
Fókuszban a fiatalok / | A Talentum Hungaricum Program ösztöndíjasai
- Budapest
- 2026.Mar.20-án Hegyvidéki Kulturális Szalon
A Cziffra Fesztivál feltörekvő ifjú művészeket bemutató sorozatának aktuális estjén a Talentum Hungaricum művészeti inkubációs program legígéretesebb résztvevői lépnek színpadra.
Én, József Attila
- Budapest
- 2026.Mar.29-án Madách Színház
Ezt a darabot irodalmunk tényleges szereplői és azok sorsa ihlették. A részleteket azonban sokhelyütt a szerzők és a műfaj igényei alakították.
Öröméneklés kezdőknek és haladóknak
- Budapest
- 2026.Jan.17-án Napfényes Étterem és Rendezvényterem
Régi nagy slágerek, sanzonok, kuplék – ahogy tetszik! Nem számít, tudsz-e énekelni, elég, ha szeretsz. Szövegkönyveket, zenei kíséretet és jó társaságot biztosítunk. Az éneklés – örömforrás: miért ne innánk belőle? Vezetik: Erdélyi Attila és zenésztársai.
