Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six , Budapest 2026.02.08-án 19:00 óra helyszín: Pintér Béla és Társulata

Pintér Béla és Társulata: Marshal Fifty-Six További képek

Az előadás arról szól, milyen hazugságban élni, hazugságban leélni egy életet, és milyen, ha ezt a hatalmi elit különféle rétegeinek való megfelelés kényszeríti ránk. (Kovács Bálint)

Színház Színház Dráma Dráma

Ezt a munkámat egykori mesteremnek, Somogyi Istvánnak ajánlom, aki 1986 őszén felvett engem a Tanulmány, későbbi Arvisura Színházba, és ezzel 180 fokos fordulatot vett az életem, hála Neked ezért, István!

Részt vehettem többek között az általa rendezett Szentivánéji álom és A Mester és Margarita című előadásokban, mindkét mű nagy hatással volt a későbbi munkáimra, így erre a mostanira is. Hála továbbá Babnig Gézánénak, Aranka néninek, aki 1986-ban minden kedden és csütörtökön egy órával előbb elengedett a Bőripari Szakközépiskola tanműhelyi gyakorlatairól, hogy részt vehessek a Tanulmány Színház próbáin, mondván, „Menj csak, fiam, keress magadnak olyan hivatást, amelyben valóban örömöd leled, és örömet tudsz okozni másoknak is.” – Pintér Béla

Bemutató: 2021. október 16.

 

Látnivalók a környéken

További látnivalók

Programok a környéken

További programok


Szállások Budapest

Szobaárak Budapest

Korona Panzió Hotel

Szobaárak

8 568 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5
Apartman árak Budapest

Diamond Astoria 1-5, Váci Stre...

apartman

Apartman árak

10 401 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Legjobb ár önellátással Budapest
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.9 / 5
Legjobb ár reggelivel Budapest

Hotel Tiliana

Legjobb ár reggelivel

36 597 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4 / 5

További szállások

Bejelentkezés