Huszita-Ház További képek
Képek forrása: http://www.gonc.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=39%3Ahuszita-haz&Itemid=17

Múzeum Múzeum

Göncön a "Huszita-ház" -ként ismert vagy "cseh-ház" néven is emlegetett épületelnevezés nemcsak itt, hanem a környező falvakban is megtalálható.

Az elnevezésre, eredetére vonatkozó néphagyományt a történelmi kutatások nem erősítették meg, máig is vitatott. Ezeket a házakat a mészhabarcsba rakott kőfalazat, megemelt lakószint, szűk ablaknyílások, erős nyílászárók, a ház alatti pincéből a telek vége felé induló, illetve a szomszédos pincékbe ágazó föld alatti járatok jellemzik. Viszont az erősen lejtős terep logikus kihasználásából is adódhat az épület elejének emelt szintje, alatta a pincével.

Magának a műemlék jellegű lakóépületnek három osztatú lakótere van. Az első szoba neve elsőház, vagy tiszta-szoba, a hátsó szoba neve hátsó-ház, közöttük a pitvar, vagy konyha. A korábbi-XVII-XVIII. századi-előzményeket 1832-ben újjították fel. A külön bejáratú kamra, valamint padlásfeljáró későbbi toldalék. A berendezés a XIX. század végi mezővárosi, parasztpolgári életmód tárgyi emlékeit mutatja be, melyet meghatároz a földművelés és a kereskedelem együttes űzése.A pincében szép gótikus ablaktöredékek találhatók, melyek a közeli pálos kolostorból származnak, s itt található a híres "gönci hordó" is.

Nyitvatartás

kedd - vasárnap 10.00 - 18.00
(hétfőn zárva)
Gondnok: Menydörgős Andrásné
Telefon: 70/775-4370

Belépőjegy

300/200 Ft, 6 év alatt ingyenes
E-mail: gonckonyvtar@citromail.hu
Forrás: http://www.gonc.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=39%3Ahuszita-haz&Itemid=17
Frissítve: 2017-05-02 10:15:33

Látnivalók a környéken

Huszita-Ház

Huszita-Ház

  • Gönc

Göncön a "Huszita-ház" -ként ismert vagy "cseh-ház" néven is emlegetett épületelnevezés nemcsak itt, hanem a környező falvakban is megtalálható.

Amadé vár-rom

Amadé vár-rom

  • Gönc

A hegyek között, az Amadé-vár alatt láthatók a Nagy Lajos király által 1371-ben alapított pálos kolostornak és gótikus templomának romjai.

Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás

Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás

  • Gönc

Gönc városának és református egyházának írásos és tárgyi emlékei. Károlyi Gáspár relikvia. Az egyházművészet kincsei Abaúj megyéből. A Biblia korokon, nyelveken, földrészeken átívelő változatlanságána...

További látnivalók

Elérhetőségek

Cím: Gönc, Kossuth Lajos út 85.
Térkép
Tel.:+36707754370

Kedvenc akciók

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés és wel...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5
Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 621 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5
Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5
Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5

Bejelentkezés