Templom Szent Anna tiszteletére
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Templom Templom

Murony temploma 1942-ben épült Szt. Anna tiszteletére.1965-ben 5 leány és egy fiú volt elsőáldozó. A Szt. Anna-napi búcsúra vonattal 70 békési hívő zarándokolt Muronyba. Kovács Imre bélmegyeri plébános volt a búcsúi szónok. Megtelt a kis kápolna és a folyosó hívekkel. 1966-ban 10-15 gyermek vett részt a templomi hitoktatáson. 1971. május 23-án vasárnap délelőtt 11 órakor volt az elsőáldozás. 3 kislány és 2 fiú készült föl Fadgyas István kisegítő lelkész vezetésével. 1972-ben a muronyi kápolnának Szt. Annát ábrázoló oltárképet ajándékozott özv. Horváth Józsefné, kántorné. A búcsú napján helyezték az oltárra a kis szobor helyére. 1973-ban a templom gondozására Medve János kapott megbízatást a gondnoki lakás fejében. A búcsúi szónok Bánfai Imre Róbert szabadkígyósi lelkész volt ebben az évben. 1975-től szombaton délután 4 órakor volt a hittanóra 5 órakor pedig a szentmise, mely már vasárnapinak számított. A békési plébános csak így tudta megoldani a fília ellátását. 1979-ben a templomot kívül belül felújították társadalmi munkában. A templom a belvíz miatt életveszélyessé vált. Le kellett bontani. Az új templomot 2002-ben szentelte fel Gyulay Endre főpásztor.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
előzetes bejelentkezéssel

Belépőjegy

ingyenes
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-05-05 11:00:11

Látnivalók a környéken

Hidasháti Mezőgazdasági Zrt.

Hidasháti Mezőgazdasági Zrt.

  • Murony

A vadgazdálkodásra alkalmas vadászterület nagysága 2.754 hektár, a vadaspark területe 230 hektár. A vadászterület jelentõs részén intenzív mezõgazdasági termelés folyik, de Békés megyei viszonylatban...

További látnivalók

Elérhetőségek

Cím: Murony, Petőfi utca 9.
Térkép
Tel.:+3666411013

Kedvenc akciók

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés és wel...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5
Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 625 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5
Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5
Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5

Bejelentkezés