Református Templom
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Templom Templom

1990-1995 között teljes helyreállítás, zsindelyfedésű gótikus tető, nyitott fedélszékű belsejében látható, hogy a középkorban milyen statikai megoldással készítették a nagyobb épületek tetőszerkezetét. A teljes berendezés 1867-ben készült, restaurálás után az lett visszahelyezve. Az Európa Nostra oklevelet a gondos tervezés és kivitelezés minőségéért kapta, a kivitelezés a szatmári népi építészet hagyományait követte. A kisméretű, keletelt épület jórészt jelenleg is középkori formájában áll. Téglalap alaprajzú hajójához keletről azonos szélességű, a nyolcszög öt oldalával záródó, kétszakaszos szentély csatlakozik. A szentély északi oldalán az 1990-es évek első felében visszaépített, négyszög alaprajzú sekrestyeépület emelkedik; kiterjedését, dongaboltozatának egykori létét és szentélybe vezető ajtónyílását ásatással és falkutatással tisztázták. A templomot kívülről kétosztatú támpillérek támasztják: a sarkokon átlós elhelyezkedésűek, a szentély és a hajó határán – mind az északi, mind a déli oldalon –, illetve a szentély déli falának közepén pedig a falakra merőlegesek. A támokon részletformák nem jelennek meg, felső részük rövid szakaszát a legutóbbi helyreállításkor falazták vissza. Az épület téglából készült, faragott követ jelenleg csak a sekrestyeajtó kereténél látni. Az Európa Nostra oklevelet a gondos tervezés és kivitelezés minőségéért kapta, a kivitelezés a szatmári népi építészet hagyományait követte.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
egész évben - igény szerint

Belépőjegy

nincs
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-06-22 16:30:08

Látnivalók a környéken

Református Templom

Református Templom

  • Szamosújlak

További látnivalók

Elérhetőségek

Cím: Szamosújlak, Petőfi u. 1.
Térkép
Tel.:+3644367897

Kedvenc akciók

Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5
Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5
Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 621 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5
Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés félpan...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5

Bejelentkezés