Wosinsky Mór Múzeum, Szekszárd
További képek
Múzeum
Wosinsky Mór számos hazai és külföldi expedíciója során olyan nagy értékű, elsősorban régészeti anyagot gyűjtött össze, melynek elhelyezését már nem tudta megoldani. Ekkor határozta el gróf Apponyi Sándorral együtt, hogy megalapítja Tolnavármegye múzeumát. Az első kiállítás a millenium évében, 1896-ban nyílt meg az akkor megépült szekszárdi főgimnázium néhány termében , de egyre sürgetőbbé vált egy önálló múzeum létrehozása.
Wosinsky a kor már ismert, neves építészeit, Herzog Fülöpöt és Schickedanz Albertet kérte fel a múzeum épületének megtervezésére, akik nevéhez már olyan épületek tervezése fűződött, mint a budapesti Szépművészeti Múzeum vagy a Műcsarnok. Wosinsky áldozatos munkájának köszönhetően 1902-ben végre megnyithatta kapuit az impozáns neoreneszánsz stílusú múzeumpalota, melynek érdekessége, hogy a megyei múzeumok közül az egyetlen olyan épület, amely eredetileg is múzeumi célokra épült.
Az intézményben jelenleg négy állandó kiállítás várja a látogatókat. A földszinti régészeti kiállítás az őskortól a kora Árpád-korig mutatja be Tolna megye történetét. Az emeleten a Megelevenedett képek - egy kisváros a századfordulón címet viselő helytörténeti kiállítás kapott helyet. A tárlaton egy jelképes sétával Szekszárd kelet-nyugati irányú tengelyén haladhatunk végig, olyan nevezetességek, épületek, műemlékek között, melyeket annak idején a városunkba látogatók is megcsodálhattak. Szintén itt, az emeleten tekinthető meg új, állandó kiállításunk is. A pincemúzeumban a régészeti- és fegyvergyűjtemény páratlan ritka darabjait veheti szemügyre az érdeklődő. Ez utóbbit csak előre bejelentett csoportok látogathatják.
A régész, múzeumalapító igazgató, bibliofil tudós pap munkásságának állít emléket a múzeum előtt elhelyezett bronz mellszobor, amely Farkas Pál szobrászművész munkája. Az alkotást nagyméretű római oltárkövek veszik körül, melyek a Szekszárdtól mintegy 50 km-re lévő Bölcske község határából, a Duna medréből kerültek elő.
Állandó kiállítások:
- A tolnai táj évezredei az őskortól a honfoglalásig
- Életmódváltozások Tolnában a 18-20. században
- Megelevenedett képek. Egy kisváros a századfordulón
- Pincemúzeumi kiállítás: régészeti és fegyvergyűjtemény (csak előre bejelentett csoportoknak
Belépőjegyek
Felnőtt 2.000 Ft / fő
Kombinált (négy szekszárdi kiállítóhelyre 4.000 Ft / fő
Csoportos felnőtt (min. 25 fő 26-62 éves) 1.500 Ft / fő
KEDVEZMÉNYES belépésre jogosult
194/2000. (XI.24.) Kormányrendelet alapján
az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára, amennyiben
6. életévét betöltött, de 26. életévét be nem töltött személy 1.000 Ft / fő
62. életévét betöltött, de 70. életévét be nem töltött személy 1.000 Ft / fő
Legalább két, 18 év alatti személyt kísérő közeli hozzátartozó (legfeljebb 2 fő) 1.000 Ft / fő
Öregségi teljes nyugellátásban részesülő személy 1.000 Ft / fő
Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány igazolásával érkező családtagok 500 Ft / fő
INGYENES belépésre jogosult
az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgára, amennyiben
6. életévét be nem töltött kiskorú
70. életévét betöltött személy
Közoktatásban dolgozó pedagógus
Fogyatékkal élő személy és 1 fő kisérő
Legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagja
A miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkező személy
Minden hónap utolsó szombatján a 26. életévét be nem töltött személy, valamint a 18 év alatti személyt kísérő közeli hozzátartozó (legfeljebb 2 fő)
Egyéb esetek:
Nemzeti ünnepek alkalmával minden látogató
A Hónap Műtárgya kiállítás látogatója a múzeum főépületében
A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége igazolásával rendelkező személy
Bejelentkezett óvodás csoportok számára a látogatás és a múzeumi órák ingyenesek.
A bejelentkezett, szekszárdi iskolás csoportok számára a látogatás díja 500 Ft/diák, a múzeumi óra és a tárlatvezetés ingyenes.
A Tolna vármegyei, bejelentkezett iskolás csoportok számára a látogatás díja 1.000 Ft/diák, a múzeumi óra és a tárlatvezetés ingyenes.
A fogyatékkal élő diálcsoportok számára a látogatás, a múzeumi óra és a tárlatvezetés ingyenes.
ENGEDÉLYEK
Fotó- és videó-engedély (mobiltelefon is) 1.000 Ft / fő
SZOLGÁLTATÁSOK
Múzeumi óra 4.000 Ft / csoport
Tárlatvezetés (magyar nyelvű) előzetes bejelentkezéssel 8.000 Ft / csoport
Nyitvatartás
Nyitva hétfő kivételével naponta 10-17 óráig 2026. március 15. (vasárnap): NYITVA 2026. április 3–4. (Nagypéntek és Nagyszombat): NYITVA 2026. április 5–6. (Húsvét vasárnap és hétfő): ZÁRVA 2026. május 1. (csütörtök): ZÁRVA 2026. május 24. (Pünkösd vasárnap): NYITVA 2026. május 25. (Pünkösd hétfő): ZÁRVA 2026. június. 20. (Múzeumok éjszakája) NYITVA: 17:00-24.00 2026 június 21 (vasárnap) ZÁRVA) 2026. augusztus 20. (csütörtök): NYITVA 2026. október 23. (péntek): NYITVA 2026. november 1. (Mindenszentek, vasárnap): ZÁRVA 2026. december 24. (csütörtök) – 2027. január 4: (hétfő). ZÁRVA Könyvtár nyitvatartás Hétfő - csütörtök: 7.30 - 16.00 Péntek: 7.30 - 13.30E-mail: titkarsag@womm.hu
Forrás: https://www.womm.hu/
Frissítve: 2026-01-14 14:39:30
Látnivalók a környéken
Wosinsky Mór Múzeum
- Szekszárd
A múzeum Wosinsky Mór régész és múzeumszervezőről kapta nevét: az ő céltudatos munkájának köszönhető, hogy 1902-ben megalakult és kapuit megnyitotta a látogatók előtt.
Régi Vármegyeháza
- Szekszárd
Az 1828-33 között Pollack Mihály tervei szerint emelt, klasszicista stílusú épület belső udvarán az 1061-ben I. Béla király által alapított bencés apátság romjait találjuk.
Mézédes Emlékeink - Mézeskalács Múzeum
- Szekszárd
A múzeumban megismerkedhetünk a mézeskalácsos mesterség történetével, valamint a mézeskalácsok, cukorkák és gyertyák hagyományos készítésével és annak eszközeivel.
Bormúzeum
- Szekszárd
A város szívében, a „török fürdőben” található a szekszárdi Bormúzeum, ahol az idelátogató turisták megismerhetik a borvidék történelmét, jellegzetességét, kultúráját.
Tolna megye gasztronómiája
- Szekszárd
Tolna megye változatos természeti értékekkel büszkélkedhet. A szemet gyönyörködtető dombvidékek, szőlős kertekkel borított völgyek és apró falvakkal teli síkságok teszik változatossá. Az itt lakó nem...
Gemenc
- Szekszárd
Gemenc a Duna árterülete, mely 30 km hosszan húzódik a folyó mentén. Lefűződött holtágak, tocsogós rétek, nádasok, ligeterdők és apró tavak mozaikja: ez ma Európa legnagyobb összefüggő ártere. 1996 áp...
Programok a környéken
Modern Mermates / Modern sellők
- Szekszárd
- 2026.Feb.11-án Magyarországi Német Színház
„Emberek, ti is a természet részei vagytok.”
Zene nélkül mit érek én... - Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert
- Szekszárd
- 2026.May.21-án Babits Mihály Kulturális Központ
Két feledhetetlen hang, két zseniális énekes! Cserháti Zsuzsa és Máté Péter legkedveltebb slágerei egy este, egy színpadon SZULÁK ANDREÁVAL és KOCSIS DÉNESSEL!
Die Zertrennlichen / A szétválaszthatók
- Szekszárd
- 2026.Feb.12-án Magyarországi Német Színház
Ifjúsági darab 10 éves kortól „Amikor mi ketten együtt vagyunk, teljesen sziú-indiános dolgok történnek velünk. Ez jel! Jel arra, hogy mi szétválaszthatatlanok vagyunk.“

