Református Templom
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Templom Templom

Gótikus stílusú műemlék, református templom. Nagyméretű, egyhajós, egytornyos XV. századi épület. Várdai és Báthory család építette 1798-ban és 1812-ben átalakították, ekkor kezdték építeni a 45,5m magas kőtornyát. A XIX.sz. végén késő barokk stílusban felújították, déli oldalát előcsarnokkal bővítették. A terméskőből faragott Báthory címer ma is épségben megvan. Figyelemre méltó az eredeti XV. századi tölgyfából készült, erős vaspántokkal, díszes zárral ellátott ajtaja. 1981-ben került feltárásra a gótikus freskó az északi falon. A tarpai templom a Bereg legnagyobb temploma, kiemelkedik a többi középkori templomhoz képest méreteiben is. A nagyméretű középkori templomból csak vulkáni kőtömbökből épült hajójának falai állnak. Nem tudható, hogy a mai templom azonos-e a XIV. század elején említettel, vagy annak elbontása után, a XIV-XV. század fordulóján épülhetett. A nyugati és az előcsarnokból nyíló, pálcatagos, szemöldökgyámos déli kapu maradt fönn. A templom különleges látványosságai a középkori falképek, amelyek a XV. század elején készültek. Az első és egyben legnagyobb méretű kép Szent György küzdelmét ábrázolja a Sárkánnyal, amely a magyar művészettörténeti emlékanyagokban jelentős helyet foglal el.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
egész évben

Belépőjegy

nincs
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-06-22 14:30:08

Látnivalók a környéken

További látnivalók

Elérhetőségek

Cím: Tarpa, Kossuth Lajos utca 15.
Térkép
Tel.:+36303917885

Kedvenc akciók

Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5
Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 621 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5
Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5
Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés félpan...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5

Bejelentkezés