Római Katolikus Templom
Képek forrása: http://www.itthon.hu

Templom Templom

1856-ban új templom építésébe fogtak Léhner Mihály plébános kezdeményezésére, melyhez az uradalom is jelentős támogatást nyújtott. Az épület tervezője az uradalom építésze, Czigler Antal volt. 1858-ban készült el a templom, amelyet Szűz Mária védelmébe ajánlottak és ma is szép állapotban látható. Az egyhajós, a főbejárat fölött magasodó toronnyal ellátott szentegyház romantikus építészet jellegzetességeit mutatja. A maga idején korának legmodernebb egyházművészeti stílusában épült. A patrónáját, a Boldogságos Szűz Máriát ábrázoló főoltárkép Fischer Károly gyulai festőnek, Munkácsy Mihály első mesterének alkotása. A főoltáron az Oltáriszentség őrzésére szolgáló tabernákulum szekrény ajtajába van beépítve az örökmécs lámpája. Az épület 1901-ben belső ornamentális festést kapott, amelynek művészi megoldása az ún. nazarénus iskola irányát képviselik. A templom főhomlokzatán kétoldalt egy-egy falfülkében Szent Ferenc és Szent Vendel festett kőszobra áll, festésük naiv népi alkotásnak tűnik.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
Szent misék rendje: kedd 7:30 szerda 7:30 csütörtök 7:30 péntek 7:30 szombat 7:30 vasárnap 10:00 és 18:00
E-mail: pmh.polgarmester@ujkigyos.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2016-09-20 10:00:08

Látnivalók a környéken

Baptista imaház

Baptista imaház

  • Újkígyós

Kígyósi Vadásztársaság

Kígyósi Vadásztársaság

  • Újkígyós

vadászat, vadásztatás, szálláslehetőség, ellátás, bérkilövés, külkereskedelmi tevékenység, bérkilövés külföldinek, vadászat külföldinek

Yes,Chef

Yes,Chef

  • Újkígyós

Róna Pub

Róna Pub

  • Újkígyós

További látnivalók

Elérhetőségek

Cím: Újkígyós, Kossuth utca 39.
Térkép
Tel.:+3666254845

Kedvenc akciók

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés és wel...

19 725 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 32 Értékelés alapján4 / 5
Elizabeth Hotel Gyula

Téli élményteli wellness

24 900 Ft/fő/éj-től

Elizabeth Hotel

  • Kiváló5 Értékelés alapján4.7 / 5
Danubius Hotel Marina Balatonfüred

Hajókázás a Balatonon 25% kedv...

24 528 Ft/fő/éj-től

Danubius Hotel Marina

  • Kiváló45 Értékelés alapján4.6 / 5
Xavin Hotel Wellness És Étterem Harkány

Wellness napok a Xavin Hotelbe...

24 200 Ft/fő/éj-től

Xavin Hotel Wellness És Étterem

  • Kiváló8 Értékelés alapján4.5 / 5

Bejelentkezés