Öreg-tó További képek
Képek forrása: http://www.tata.hu/4207/oreg_to

Természeti érték Természeti érték

Az Öreg-tó Magyarországon, Komárom-Esztergom megyében, Tata városban található. Mesterséges eredetű, az ország legrégebbi halastava.

A helyén, már a Pleisztocén korban is itt húzódó, forrásokkal táplált mocsárvilág terült el. A tó kialakulása összefügg a domborzati viszonyokkal, a tó mai medrében és a környéken működött nagy számú forrás vize a mélyebb részeken összefolyt, és tóvá terebélyesedett. Ekkor még ilyen nyílt vízfelületekkel, nádasokkal és lápokkal váltakozó táj volt a helyén. A tavat az Által-ér táplálja, és régebben források is fakadtak a tóban. Az 1961. szeptember 2-án a tatabányai XV/b akna súlyos vízbetörése után a fokozatosan elapadó tatai források sorsára jutottak a tóban levő források, így ezek működése is megszűnt.

A római korban létesült az Által-éren épített völgyzárógát révén. A gát az ér 10+558. mederszelvényében található. 1740-es években Mikoviny Sámuel neves vízrendező mérnök tervei alapján közelítőleg mai formáját nyerte el. Ezt a helyén elterülő mocsarak lecsapolásával érték el. 1700-as évektől – mint az Esterházy hitbizomány része – halastóként üzemelt egészen 1965-ig. Ezáltal vált Magyarország legrégibb halastavává. 1946 és 1965 között a kezelő a Tatai Halgazdaság, illetve jogutódja, a Tatai Állami Gazdaság. 1977-ben nyilvánították megyei jelentőségű természetvédelmi területté. 1989. március 17. óta a ramsari egyezmény védelmét élvezi. 1993-ban tiltotta meg egy miniszteri rendelet, a korábban igen nagy zavarást jelentő vízivad vadászatot, végérvényesen a tavon.

2006-ban megállapodást kötött Tata és holland partnervárosa, Alkmaar önkormányzata, az Által-ér Szövetség és az IVN HAL civil környezetvédelmi egyesület a tó és környezetének megtisztítása érdekében. „A program legköltségesebb (…) része az Öreg-tó iszapkotrása.” A korábbi „ötven évben körülbelül egymillió köbméter, műtrágyákkal szennyezett anyag gyűlt fel a tóban. Amíg ezt el nem távolítják, addig nincs jelentős hatása a tóba jutó víz tisztításának.” Később az „Által-eret először egy húszhektáros tavon vezetnék keresztül”, ami 90%-os hatásfokkal, biológiai úton tisztítaná meg a patakot.[1] 2005-ben a tó forrásainak egy része újjáéledt, mára már a vízszint emelkedés 15%-ért felelősek.


Forrás: http://www.tata.hu/4207/oreg_to
Frissítve: 2021-03-12 10:13:43

Látnivalók a környéken

Kuny Domokos Megyei Múzeum - Vár

Kuny Domokos Megyei Múzeum - Vár

  • Tata

A tatai vár hat évszázad építészeti jegyeit viseli magán. Ez részben földrajzi helyzetével, részben a funkciójának, valamint a tulajdonosok elképzeléseivel változásával áll összefüggésben.

Fellner Jakab Kilátó

Fellner Jakab Kilátó

  • Tata

A kilátótorony a barokk hangulatú városkép kialakításában nagy szerepet játszó Fellner Jakab emlékét őrzi.

Esterházy-kastély

Esterházy-kastély

  • Tata

A 2018–2020-ban felújított, műemlékileg teljes körűen helyreállított Esterházy-kastély összes terme várja a látogatókat. Berendezett szobái és kiállítóterei egységes élményt kínálnak, a kastély, a bir...

Vízimalmok Tatán

Vízimalmok Tatán

  • Tata

Vízimalmok Tatán, Tata város területén működött vízimalmok összefoglalása olvasható itt. A nagyszámú és bővízű forrásra a történelem során 15 darab malmot építettek, amelyek erejét gabonaőrlésre, ille...

Öreg-tó

Öreg-tó

  • Tata

Az Öreg-tó Magyarországon, Komárom-Esztergom megyében, Tata városban található. Mesterséges eredetű, az ország legrégebbi halastava.

Angolkert, Kiskastély

Angolkert, Kiskastély

  • Tata

Angolkert vagy Angolpark, Tatán, a tóvárosi városrészben, az Öreg-tóhoz közel található, egyik bejárata az Erzsébet térről nyílik.

Agostyáni Ökofalu

Agostyáni Ökofalu

  • Tata

Nem szükséges mindenkinek öko-vega-biofaluban lakni ahhoz, hogy megélje, megtapasztalja a környezettudatosságot. Mit kell ehhez tennie? Látogasson el egy vagy több napra Tata–Agostyánba az Ágoston-lig...

További látnivalók

Programok a környéken

Randevú Párizsban, avagy Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Randevú Párizsban, avagy Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

  • Tata
  • 2026.Apr.26-án Magyary Zoltán Művelődési Központ

Deszeretlek - Dombóvári István önálló estje, műsorvezető: Bellus István

Deszeretlek - Dombóvári István önálló estje, műsorvezető: Bellus István

  • Tata
  • 2026.Jan.22-án Dumaszínház

Dumaszínház est

További programok


Szállások Tata

Árak reggelivel Tata
  • Átlagos2 Értékelés alapján3.4 / 5
Évindító kikapcsolódás Tatán Tata
  • Kiváló4 Értékelés alapján4.5 / 5

További szállások

Elérhetőségek

Cím: Tata, Tatai Öreg-tó
Térkép

Kedvenc akciók

Calimbra Wellness és Konferencia Hotel Miskolc-Tapolca

Napi árak reggelivel

19 280 Ft/fő/éj-től

Calimbra Wellness és Konferencia Ho...

  • Átlagos1 Értékelés alapján3.3 / 5
Park Hotel Gyula Gyula

Hétköznapi álom! Min. 2 éj

16 830 Ft/fő/éj-től

Park Hotel Gyula

  • Kiváló13 Értékelés alapján4.7 / 5
Dráva Hotel Thermal Resort Harkány

Harkányi pihenőnapok félpanzió...

25 437 Ft/fő/éj-től

Dráva Hotel Thermal Resort

  • 5 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés